Évrõl-évre a keszthelyi nagyszüleim látogatásakor be kell számolnom az udvarló(k)ról. Mindig lelombozódnak, hogy nincs barátom. Ennek minden éven elmondom az okát. Lehet az egész ok egy mentegetõzés csupán, de hogy igazság rengeteg van benne, az biztos.
Nem járok bulizni, nincsenek a baráti társaságomban olyan úgymond „csatolt” emberek, akikkel bármit is kezdhetnék, vagy egyáltalán megfogna bennük valami.
Az utcán úgysem megy oda hozzád senki, olyan szándékkal. Így három (esetleg négy + a csoda) lehetõsége marad az embernek, hogy megtalálja az igazit, de legalábbis ismerkedjen. Elsõ: a kikapcsolódás, mint például nálam a meccsek. A második: suli, bár nekem egy életre elég a sulis kapcsolatokból. És az utolsó: a netes társkeresõ, esetleg a csatolt emberek, vagy ha visszatalál hozzád a gyerekkori szerelmed.
Szó mi szó, nem túl fényes a paletta…
Rajtam kívül viszont valaki már nagyon készül arra, hogy találjak egy társat. Nagyim már egy jó ideje elkezdte gyûjteni a stafírungomat. Most kaptam paplant és párnát is hozzá. Ráadásul két fõre, tehát páros kiszerelésben. Még jó, hogy a babagyártó paplan nem került szóba… Még… De lehet, hogy már az is be van készítve. Vagy épp ezt a pillepaplant szánta annak…
A jövõ már régen elkezdõdött, a stafírung nemsokára megtelik, és azt hiszem én is felkészülök addigra. Már csak egy férfi kell, akivel mindezt megoszthatnám.
Hol vagytok Férfiak? Ti is otthon ültök és minket kerestek? Ránk vártok, mint ahogyan mi is rátok? Egyáltalán, hol is ismerkedhetnénk meg veletek??
