Ma templomi ünnepségen voltunk a sulival. Ez volt az utolsó, jövõre ki tudja hol leszek. Erre az éves eseményre azonban mindig szeretettel fogok visszagondolni, ezek voltak a legjobb programok a középiskolás éveim alatt, amit a suli szervezett. A Karácsony hamarosan itt van, aztán Szilveszter és 2012...
Szeretem a páros számokat, éveket. Mégis... 2012 az Olimpia éve (volt?) az én szemszögembõl. Minden megvolt, csak jegyet nem kaptunk, mert ugyebár nem sorsoltak ki. Még mindig nem mondtuk le a szállásunkat, pedig biztos, hogy nem megyünk. Mégis... azzal végleg kimondanánk az, hogy vége. Hogy ez az egész csak egy álom volt. És mi nem tehetünk mást, mint tovább álmodunk, mert nem jutunk el oda. Álmodnunk kell, mert felébredve itt a keserúség és egy olyan mértékû csalódottság, amit nehéz elfelejteni. Három évig álmodni, tervezni, gyûjteni nem egyszerû. Várni még nehezebb volt.
Mostmár egyre gyakrabban van szó a londoni játékokról és egyszerûen nem tud szárazon maradni a szemem. Nem vagyok érzelgõs, de egyszerûen nem bírom ki. Kíváncsi vagyok le tudok-e ülni a tv elé majd nyáron, hogy szurkoljak... mikor tudom, hogy minden (egy kivételével) adott volt, hogy ott legyek.
2012 viszont jó év lesz. A változás éve. Csak vegyenek fel. Valahová. Légyszi.
