Szerdán a mi kis ovisainkat megleptük egy kis rögtönzött télapós-karácsonyi mûsorral, hiszen az éven már nem találkozunk velük. Vittünk nekik egy kis ajándékot és közösen énekeltünk is. Szívmelengetõ volt látni azokat a mosolyokat és csillogó szemeket. Mindegyikünk fáradt volt, én is úgy mentem oda, hogy két kezemen meg tudtam volna számolni, hogy hány órát aludtam az azt megelõzõ napokban. Mégis akkora hatással voltak rám a gyerekek, hogy ezt mind elfelejtettem. Pláne amikor az én nevemet mondták elõször, amikor az óvónõ megkérdezte tõlük, hogy melyikünkre emlékeznek.
Nem terveztük, de ott is maradtunk több, mint egy órára velük és játszottunk.
A ZH-k és a vizsgák között feltöltõdtem és végre megint úgy érzem nekem itt a helyem Sopronban, a gyerekek között.
