a lelkem zsírpapír, de a szívem is csak karton.

Bármi is lesz, ma este már otthon leszek...

Vele jó, vele megy a hajó.

Ha azt mondom, szeretlek, de nem ismerlek, akkor nem téged szeretlek, hiszen azt se tudom, ki vagy. Valakit beléd vetítek, aki nem te vagy, hanem csakis az én ábránd- és vágyvilágomban él. Rávetítem az arcodra, belelátom a lelkedbe, és azt hiszem, hogy
te vagy. Valakivel összetévesztettelek.

Ma láttam egy hullócsillagot. Gondoltam valamire, a kívánság idõzítve is lett.. Mondjuk úgy holnap 3 órára..

Veszítenivalóm nincs, nekem is kijár már a boldogság. Egy hét már csak és kiderül, hogy rálépek-e az útra.

Szerdán a mi kis ovisainkat megleptük egy kis rögtönzött télapós-karácsonyi mûsorral, hiszen az éven már nem találkozunk velük. Vittünk nekik egy kis ajándékot és közösen énekeltünk is. Szívmelengetõ volt látni azokat a mosolyokat és csillogó szemeket. Mindegyikünk fáradt volt, én is úgy mentem oda, hogy két kezemen meg tudtam volna számolni, hogy hány órát aludtam az azt megelõzõ napokban. Mégis akkora hatással voltak rám a gyerekek, hogy ezt mind elfelejtettem. Pláne amikor az én nevemet mondták elõször, amikor az óvónõ megkérdezte tõlük, hogy melyikünkre emlékeznek.

Nem terveztük, de ott is maradtunk több, mint egy órára velük és játszottunk.

A ZH-k és a vizsgák között feltöltõdtem és végre megint úgy érzem nekem itt a helyem Sopronban, a gyerekek között.

Minden este, pontosabban hajnalban 2-kor lefeküdni, majd fél hétkor kelni nem egészséges túlságosan.

12.16. Randevúm lesz. húúú :)

A távolság csak megerõsített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.