a lelkem zsírpapír, de a szívem is csak karton.

A felszínes kapcsolatból építhetsz százat, hogy körbefonjon azért, hogy elfelejtsd a honvágyad. Ez szégyen, de szétszéledünk, elfúj a szél. Elszállt már a szemét is, csakúgy mint a szép.

Élhetsz a világon bárhol, ezt dobta a gép, mondhatod: ez a probléma már nem a tiéd..

Legyek bárhol, el nem felejtem az otthon melegét, a barátokkal szõtt álmok együtt átélt emlékét. Büszkeséggel tölt el, ha a honvágy kap el, mert hunnak lenni unikum akárhonnan nézem, akkor is ha kishazámban pesszimizmus a pénznem.

Ha kiszáradt torkom más föld nedûjét issza, sosem leszek hontalan, mert haza jövök vissza. Utazhatok össze-vissza, mert haza jövök vissza, ha hiányzik a vérem, ide haza jövök vissza..

/PM/

Ha szombat és három óra, akkor megint randevú találkozó.

"Egy idõ után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között. És megtanulod, hogy a vonzalom nem egyenlõ a szerelemmel, a társaság a biztonsággal. És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó. ÉS hozzászoksz, hogy nyitott szemmel és emelt fõvel fogadd a vereséget, a felnõtt méltóságával és ne a gyermek kétségbeesésével. És belejössz, hogy minden terved a mára alapozd, hiszem a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idõ után kitapasztalod, hogy még a nap is éget, ha túl sokáig ér. Mûveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked. És tanuld meg, hogy valóban nagyon erõs vagy és sokat kibírsz."

Már csak egy vizsga van hátra, hululu.

Igaz, addig még van egy hét, de így jut idõ pihenni is. Kihalt a koli, freedom és nyugalom van.

Néha tûzkõ voltam az öngyújtódban, máskor viharfelhõ vágyaid egén. Voltam szolgád és királyod, voltam kóród és virágod, voltam fényed a semmiben, katéter a szívedben, voltam álmod, voltam átkod, ellenséged és barátod, a halálod az életed. Mondd, mid nem voltam még neked??


Utoljára úszott a vízeséshez a sodródó hajónk..

Amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz", hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott vagy, hanem itt. A lelkemben.

Hogyan tudhatná az ember elõre, hogy jól fogja-e magát érezni egy buliban? És az a fõ gond, hogy szilveszterkor tipikusan látszik, hogy döntés alapján, kényszer örömködnek, ami rettenetesen felszínes egy részrõl, más részrõl meg mivel nem hiteles, ezért még inkább ront is a közhangulaton. Elõfordulhat, hogy valakinek szilveszterkor pont rossz napja van, ne kelljen már palástolnia holmi mûmosollyal.

Megpróbáltam, de tudtam, hogy ez lesz. Ez is van. Utálom a páratlan számokat.

Kár, hogy búcsúzni kell az évtõl, a 2012-es volt az eddigi legjobb számomra.

Szeretni így is lehet. Tudni, hogy értelmetlen, mégis ápolgatni, mert az a kicsi is, ami nekem jut több, mint amit mással átélhetnék.